Toronyi
Bence
A FÖMI jelenlegi (2014 január)
főigazgatóját 2010 június 21-én nevezték az intézet élére.
Annyiban különbözik az újdonsült
vezetés többi tagjától, hogy ő nem nyugdíjas katonatiszt.
Abban viszont sok közösséget vállal
főigazgatói helyettesével, hogy polgári és szakmai berkekben
korábban ismeretlenn volt. Ugyanez áll a nemzetközi szakmai
ismertségére is.
Valószínűleg Farkas Imre
államtitkár választása azért esett rá, mert közösen voltak
igazgatói tanácstagok az államtitkár volt cégében a Geodézia
Zrt-ben , valamint Toronyi ugyanúgy karcagi születésű, mint
Fazekas miniszter és így Farkas még kedveskedni is akart a
miniszternek, hogy a földijét nevezi ki.
Farkas-Cseri duónak azért kellett
Toronyi, mert nagyon gyorsan le akarták zavarni a harmioncszoros
hasznot húzó 5 milliárdos “Országleltár” business-t, aminél
nem lett volna jó, ha valaki szakmai érvekkel kicsinálja őket.
Toronyi erre nagyon alkalmas volt és
mindíg is alkalmas lesz. Neki egy dolog a fontos, kapson jó magas
fizetést és hagyják nyugton ,hogy kedvére vitorlázhasson amikor
akar.
Manapság divatos vezetői erényekkel
is rendelkezik , szemrebbenés nélkül állít bármit, amit utána
szemrebbenés nélkül letagad.
Egy biztos, ha meg van a lé, akkor
lojális. (Ha meg be van fogva, akkor méginkább!)
Cseriék az első feltételt
(valószínűleg a másodikat is!) biztosították neki, Magyarország
harmadik legjobban fizetett hivatalnoka lett ! (
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/millios-berek-a-hivatalokban-2202565
)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése