Farkas
Imre
államtitkár
2010 május 27ig a Geodéziai
Zrt. Igazgatósági tagja, majd 2010 június 2án kinevezik VM
közig államtitkárává. (Nyilván nem véletlenül lépett ki a
Geodéziától 5 nappal kinevezése előtt !)
Cseri József tanítványa ,
csapattag, pszichológiailag is rendesen kiképeztea főnök, meg a
leningrádi katonai akadémia. Szinte pillanatok alatt átveszi a
vezetést a Vmben, A jogász végzettségű Fazekast úgy vezeti,
ahogy akarja.
Nem sokat teketóriázik,
mert kinevezése után alig 4 hónapra beveti csoportjának az
első pénznyerő akcióját (a piaci ár
harmincszorosáért valamit kiadni az pénznyerő, nem ?)
Azért minden normálisan
gondolkozó ember megkérdezi: hogyan lehetséges, hogy egy
szakmabeli egy ekkora tévedést elnézzen ??? Ráadásul a
Geodéziai Zrt-ben dolgozott 5 nappal kinevezése előtt !!
Ja, hogy pont a volt cégére
volt kiírva a pályázat -mert csak az tudta teljesíteni a kiírási
feltételeket ?
Amiben részt vett , az
jogilag így hangzik : “szervezett bűnözői csoportok
elősegítése közpénzek megszerzésére” !
Farkas Imre államtitkár eme cselekedete alapján, minden európai közjogi/audit szemlélet szerint közjogi vádak/feljelentések garmadát, állásból való felmentést kapta volna, csak Hazánkban hallgatott a média, a pártok, a bíróság !
Farkas Imre államtitkár eme cselekedete alapján, minden európai közjogi/audit szemlélet szerint közjogi vádak/feljelentések garmadát, állásból való felmentést kapta volna, csak Hazánkban hallgatott a média, a pártok, a bíróság !
Természetesen ő a
legnemzetibb érzelmű, leghűségesebb, legkorrektebb ,
legjobboldalibb, legkonzervatívabb ! Aki kétségbe merné vonni ,
azzal mi lesz ??? -ezt Cseri elvtárs intézi -
Miután az 5 milliárdos
lenyúlás első nekifutásra kudarcot vallott és bejelentette a
kormány, hogy az NFM-en keresztül 1400 milliárd forintot szeretne
hozzáférhetővé tenni az ország megújítása, a gazdaság
fejlesztése és a társadalom megerősítése érdekében, Cserivel
úgy döntöttek, hogy áthelyezik az NFMbe államtitkárnak.
Most ebben a pozícióban
van.
Minden kormány számára kínos, ha minisztereiről, államtitkárairől bármi dehonesztáló kapcsolat lát napvilágot.
Farkas államtitkár, máris botránnyal kezdte hivatali pályafutását, mely ráadásul nem is idegen érdekcsoportok (Volvo, Mercedes,...-lsd. Vitézy Dávid- ) -tudjuk is miért ???- piaci helyzetbehozása volt a hazai tényleges gyártókkal szemben, hanem egyszerű harmincszoros piaci ár kiszedésével az adófizetők zsebéből !
Miután a társadalmi felhördülés, leáította az akciót, Farkast nemhogy kirúgták volna pozíciójából, hanem áthelyezték egy másik nagy költségvetésű minisztériumba (NFM) ugyanolyan magas pozícióba !
Logikus, hogy felmerül a kérdés:
Orbán Viktor irányítja a kormányt, vagy a kormánytisztviselők irányítják Orbán Viktort ?
Farkas (+Cseri elvtárs) esetet tekintve, úgy tűnik,hogy a régi poltiszt/elhárítótisz csapat van még a mai napig is hatalmon és ők mondják, meg hol és mi történjen !
Ha így történik,akkor nagy baj van !
Ha viszont Orbán Viktor irányítja őket, vagy egyáltalán hagyja őket irányítani akkor is nagy baj van !
Volt felelősségre vonás Farkas Imrével szemben az 'Országleltár" -2010- üggyel kapcsolatban ? (csak halkan mondjuk, még a legellenzékib párt is kussolt !, pedig millió alkotmányossági, szakmai érv adott volt !)
Ő és "csapata" irányítja Magyarországot ???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése